17. L'age loup-gareau |Part 2|

"-Azthiszem...Jelina neeee... Öltözz fel itt van Will. - űvöltött utánam Mora mikor már késő volt.
-Nem tudtam h fehérnemű bemutató is lesz.-találkoztam össze William Everett-el az előszobában.
-Neked is szia. Tudod Will a köszönés nem olyan nagy feladat, és képzeld nem is fáj.- nyitottam ki a hűtőt.

*3órával később*

-Nem akarom felvenni."

Mora P.o.V
-Kérlek vedd fel! Vagy legalább próbáld fel a kedvemért. -könyörögtem ennek a farkasnak aki makacsabb mint 1 öszvér... Kész állatkert a csaj!
-Nem fogom felvenni. Nem akarok szép lenni erre az alkalomra. Még mindig nem akarom h megtörténjen... És akkor még öltözzek is ki hozzá? - nyikorgott valami nagyon éles hangon felháborodottan és idegesen Jel.
-Ahogy mondod bundás. Azért vettem hogy legalább a jó híred megőrizd. Egyébként is. Nem azt mondtad hogy ide ki szoktak öltözni még a fiúk is?
-Nem voltam még soha farkas most lesz az első szóval ne bundásozz itt nekem!-villantott rám jéghideg tekintetet. -És nem fogom azt... -mutatott undorodva az ágyra- felvenni...Szóval Most mondom utoljára h nem fogom felvenni erre a kurva szertartásra. Arról ne is beszéljünk hogy amikor átváltozom szerinted hány pillanat alatt fog darabokra szakadni hmm? Erre nem gondoltál a csili-vili kis ruháddal?
-Na idefigyelj. Ha lenyugodtál akar fel is veheted nem gondolod, hiszen nálam laksz... Ennyit csak meg tehetsz értem, nemde ? -fogtam a ruhát és elkezdtem ráadni. -De ha még mindig ellenkezni akarsz akár mehetsz meztelenül is...

*1óra múlva*

-Kész vagy. -vigyorogtam Jelina arcába mint akinek épp most volt botox kezelése.
-Még mindig nem tudom h engedhettem hogy te készíts fel. - megfordult a tükör felé.-Úristen. Ez gyönyörű. Köszönöm!- ölelt meg könnyes szemmel a mindig kimért Jel. Nem is emlékszem láttam-e így ez előtt. Most tényleg nagyon rossz lehet neki.

*fél 10 körül*

Jel P.o.V
A Morától kapott igen ünnepies csipkés fekete koktélruhában és a 2 éves szakadt Vans cipőmben, sétáltam hazafelé, micsoda párosítás. Úgy éreztem hogy egyedül vagyok Los Angeles amúgy is egyik legkihaltabb külvárosában, az utca nagyon üres most, mintha az emberek is velem gyászolnának, a kietlen utcán csak a lámpák világítottak halvány fénnyel és még néhány bolt kirakata, hosszasan gondolkodtam arról, hogy hogy s mint lesz mikor megérkezek, mit fogok mondani, hogy fogok érezni. De ahogy oda értem a családi házunk tömör fa ajtajához és bekopogtam minden azonnal ki ment a fejemből. Itt az idő... Hát ez is eljött.
-Kislányom.- erőltetett egy mosolyt az arcára anyu amikor "haza" értem.
-Én ezt nagyon nem szeretném, nagyon fogtok hiányozni. -öleltem át sírva anyukám az ajtóban.
-Tudom jel de ez hagyomány nem lehet annyiban hagyni, tudod nagyon jól hogy apád a falkavezér. De ezt már megbeszéltük egy párszor. - nézett rám fegyelmezően, még is lágyabban mint szokott.
-Példát kell mutatnom mindenkinek a falkában. Én sem szeretnélek elhagyni. Nagyon szeretünk anyáddal... Nekünk sem volt ilyenkor könnyű. - toppant be apu a konyhából.
-Szeretlek titeket. -történt meg az utolsó családi ölelés.
-Mennünk kell. 2 óra múlva éjfél. A többiek már várnak.

*fél órával később*

-Köszöntök minden farkastestvért a lányom l'age loup-gareauján. Ma eljött a nap hogy igazi farkas váljon belőle és megteremtse az önálló életet. Ma éjjel teljes értékű falkataggá válik. Fogadjuk hát nagy ujjongással. -hívott fel maga mellé a nagy sziklára apám.
-Ha meghalok ő lesz az örökösöm. Tehát most 2 beavatáson is túl esik. Ma megtartjuk a falka vezér örökös megválasztás szertartását is. Gyújtsátok meg a fákjákat.- mondta a számomra is meglepő monológot apám.
Mindenki elkezdett motoszkálni a fákják begyulladtak és körbe rendeződött mindenki az oltár körül ahol a bilincsek már nyitva vártak. Félelem töltötte el az egész testem. Ijedt tekintettel néztem apámra aztán az oltár mellett álló anyámra. Kiskoromban sok ilyen szertartást néztem végig de akkor nem találtam ennyire ijesztőnek.

Ráfeküdtem az oltárra mert tudtam hogy ez a kötelességem ráadásul a nevem kántálta az egész falka. Hideg volt a kő de ez valahogy mégis kicsit megnyugtatott. Éreztem a bokámon és csuklómon kattanó bilincsek fémes hűvösségét amitől elszállt az a kis nyugalom és újra a félelem kerített hatalmába. Már nem volt vissza út. Csak kiáltoztam és rángattam a bilincseim. Körülöttem mindenki izgatott volt a várakozástól. Apám kántálni kezdett egy imát de a szavak összemosódtak és már a saját kiáltásom sem hallottam csak a fejemben. Apu beletartotta a tűzbe billogot és mikor már vörösen és forrón izzott kivette a tűzből.
-Te jó ég ez felém közelít... Neee.- sikítottam magamban.
A fájdalom a karomban indult ahová azt az izzó vasat helyezte aztán tovább terjedt az egész testemben és úgy éreztem az egész testem ég. Fájdalmamban kinyitottam a szemem és láttam hogy a testemből forró gőz szivárog egyre hevesebben. Ordítottam. A félelem új stádiumába léptem. Olyan félelem lett úrrá rajtam ami azt súgja "Meghalsz". A bilincsből valahogy kiszabadultam. Nem tudom hogyan. A következő kép amire emlékszem hogy a gyönyörű tölgyek vesznek körül hajnalodik és az avar simogatja a meztelen talpam.
-Várjunk csak. A mancsom. Tessék? Mancsomvan.-futtattam át ezt a gondolatmenetet az agyamon. -Pocsoja, tó, tükör, akármi.- Futni kezdtem. Mindent átkutatva, sehol egy pocsoja. Várjunk csak. Ott egy barlang ahonnan víz csobogás visszhangzik.
A víz tükrében egy hófehér farkas képe köszönt vissza rám. Fehér. Soha nem láttam még fehér farkast. Gyönyörű a bundám és milyen puha, még sosem láttam magam ilyen szépnek.


(Köszönet ezért a részért a kedvenc és egyetlen nővéremnek: Pintér Alexandra "Lexy"-nek <3 Ő írta ezt a részt :) *Tapstapstaps*)