19. I lost my wonderland.

Care P.o.V.
A házunk bejárata előtt álltam, közben azzal szenvedtem, hogy bejussak.
- Nem igaz! Hol van? - mérgelődve kutattam a táskámban a kulcsaim után. Mostanában nagyon szétszórt vagyok. Kellemetlen.
- Végre! - miután elfordítottam a kulcsot a zárban és nyitottam ki az ajtót, észrevettem egy fehér borítékot, amit félig belegyömöszöltek a postaládába.

Daniel Vanity
Sleepwalking rd 23
Los Angeles, CA 17869

Apának jött... A feladót nem tüntették fel a papíron; de, a logóból tudtam, hogy valamelyik tetoválásokkal foglalkozó cég küldhette. Daniel tetoválóművész. Los Angelesben az egyik legjobb.
Ahogy erre gondoltam, eszembe jutott Jayy; becsaptam az ajtót és beviharoztam a konyhába. Az asztalon megpillantottam egy cetlit.
- Remek! - mondtam kissé ingerülten, majd olvasni kezdtem: "Caroline! San Diegoba kellett mennem egy munka miatt, holnap este jövök. Ha bármi baj van. hívj fel! És vacsorázz, légy szíves! Észrevettem, hogy napok óta alig eszel. Szeretlek Hercegnőm! Apa"
- Teljesen egyedül... - sóhajtottam és a szívemhez szorítottam a papírdarabot. - Most úgy sem tudnék apával beszélni!

* 2 órával később *

Miközben a kanapén feküdten. azokon az e-maileken járt az eszem, amiket Dahvietól kaptam. Nagyon aggódik értem! Kérdezte, hogy nincs-e kedvem átmenni és megnézni néhány zombis filmet. Persze, hogy nincs! Kizárt dolog, hogy oda menjek! Abba a házba...
Azt is írta, hogy Monroe nagyon idegbeteg és nem tud vele mit kezdeni. Nem érdekel. Azt csinál Jayy, amit akar! Inkább...
A gondolatomat a mobilom csörgése szakította meg. Mora hívott.
- Hallo! - vettem fel a telefont, közben próbáltam normális hangon beszélni.
- CARE! - üvölt Mortican. Látszólag örült annak, hogy hallhatja a hangom.
- Babe! Mi van veled? Már vagy egy hete nem láttalak! - nem hagyta, hogy válaszoljak, csak folytatta. - Szombaton bulit tartunk Jelinának, remélem nem felejtetted el! Iszonyat jó lesz és... Tényleg! Mi van Monroeval? Felőle sem hallott mostanában senki!
- Nem tudom. - válaszoltam hidegen.
- Tessék?! - kérdezte ingerült hangon.
- Nem tudom és nem is érdekel... - feleltem és kinyomtam.
Vettem egy mély levegőt és a szemem szinte azonnal könnybe lábadt. Nem tudtam mit csinálni. Elkezdtem fel-alá járkálni a lakásban és úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit az udvarra, a friss levegő jót fog tenni. Lenyugszom.
Odakint leültem a lépcsőre és néztem, ahogyan a Nap utolsó sugaraival megvilágítja a várost. Iszonyatosan éreztem magam. Amikor utoljára itt ültem, ugyan úgy a naplementét néztem. Jayyel! Nem beszélgettünk túl sokat. Fejemet a vállára hajtva ültünk egymás mellett, közben fogta a kezem. Boldog voltam. Biztonságban érezhettem magam, mert tudtam, hogy Ő ott van és nem lehet semmi baj!
És most ugyanitt ülök. Egyedül. Nem bírom!
Visszamentem a nappaliba. Be sem léptem az ajtón és valaki megint hívott.
"Jayy "
Felrohantam a lépcsőn és bevágódtam a szobámba.
- Rohadtul nem érdekelsz! - gondoltam, majd lefeküdtem az ágyamra - Dögölj meg, Monroe!
Folytak a könnyeim és remegtem. Nem tudtam eldönteni, hogy a fájdalmam vagy a gyűlöletem-e a nagyobb. Leírhatatlan volt!
Abban bíztam, hogy ha apa itthon lesz, jobban fogom magam érezni! Nem leszek ennyire magányos...

 Jayy P.o.V

Mint valami elcseszett vadnyugati filmben álltunk egymással szemben a szoba két végében, tettre készen.
-Most azonnal hívd fel.- ordította Dahvie.
-Nem. Nem fogom felhívni. Még nem állok készen rá.- vettem ki a telefont a zsebemből.
-De. Most rögtön felhívod. Nem tudok eltölteni még 1 órát így veled. Elviselhetetlen vagy. Neked minden szar. Neked mindenki idegesítő. Téged minden zavar. Tőled mindenki meghalhat, mindenkit leszarsz, csak sajnáltatod magad és nem veszed észre hogy te voltál a barom.- vágta hozzám felháborodottan.
- Ha nem tetszik költözz el. Akkor sem fogom felhívni.- válaszoltam hidegen, de valójában nagyon fájt az amit mondott.
- Na jó. Háromig számolok és ha addigra nem hívod fel, pakolhatsz össze és nem kell többet itt laknod. Érthető voltam?
- Márpedig felhívni, ha megzöldülök se fogom. Mondom még nem bírnék mit mondani neki. Egyszerűen fogalamam nincs. - fogtam a fejem és lecsúsztam a földre.
- Akkor majd felhívom én, add ide a telefont. - sétált pár lépést közelebb.
- És te mégis mit mondanál neki? Te hogy magyaráznád meg neki hogy mi történt akkor? Te nem tudod az okait. Nem! - ordítottam le a fejét, abban a pillanatban elindult felém, rámvetette magát és kitépte a kezemből a telefont pár másodperc mulva már tárcsázta is a számot.
-Kicsörög. - mondta halkan nekem.
- Nem fogja felvenni. - húztam oldalra számat.
Még várt egy kicsita csodára.- Tényleg nem vette fel. - dobta le a kanapéra a telót és leült mellém.
- Figyelj. Szerintem el kéne menned hozzá, és beszélni vele. Ez nem megoldás hogy csak így ülsz itt és vádolod magad, és nem mellesleg ki készítessz engem is. - lökött meg egy kicsit  vállával én meg majdnem felborultam.
- De nem bírok a szemébe nézni. Annyira szégyenlem magam. - kezdtem el majdnem sírni.
- Kitalálunk valamit csak kérlek ne legyél addig ennyire elviselhetetlen.- ölelt át.
- Dahvie, te vagy a legjobb barátom. Mondtam már? - néztem rá hálás szemekkel.
- Azthiszem igen, az a tetkó a nyakadon ami a nevemet ábrázolja is ezt bizonyítja. - vigyorgott rám, és már is jobb kedvem lett egy kicsit. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Szinte rávetettem magamat, mert azt hittem hogy Care hívott vissza. Csalódottan néztem a képernyőt ami csak annyit jelzett hogy a hívő személy nem más mint Mora.
-Hát persze. Már csak ő kellett. -vettem fel a telefont.- Szia Mora.
-Helloka Jayyci. Miújság veled mostanság? Rég nem hallottam felőled. Valami baj van? Care is olyan szótlan volt mikor rólad kérdeztem. Minden rendben van köztetek?- hadarta végig a kérdéseit meg sem engedve hogy válaszoljak.
-Igazából én.... - kezdtem bele a magyarázkodásomba, de azonnal közbevágott.
-Hétvégén rendezünk egy bulit, jobban mondva szombaton, mert Jelnek most volt a szülinapja és ugye Warpedre is megyünk szóval tök ideális és már tök rég volt úgy együtt a banda. Dahvie is meg van hívva, mond meg neki.
-Őőő. Jolvan, átadom. Akkor majd ott találkozunk. Szia.- azzal le is tettem. Nincs túl sok lelki erőm ehez a a nőszemélyhez. Kész hiperaktivitás a csaj. Nem tudom Andy hogy bírja mellette.
- Mit kell át adnod?- érdeklődött Dahvie a neki szánt üzenetről.
-Csak annyi hogy szombaton bulizni megyünk.
- Fasza. Ne de most kezdjünk el agyalni azon hogy hogy szerezhetnéd vissza életed szerelmét. - vigyorgott, miközben feltartotta a kézben lévő, ceruzát és noteszfüzétet.


(Care P.o.V megintcsak Vivien Dreamday alkotása :) )