1. Hello Kedves Idegen!

Ryan! Ryan!- ordítok örömömben miközben vágtatok fel bátyám szobájába szinte rátörve az ajtót- Képzeld, Apa nemso......-itt benyitok a szobába és meglátom azt. Desteny Moor-t. Arcomra fagy a mosoly, elszáll az összes boldogságom. Becsapom az ajtót és 2 másodperc múlva már kint vagyok az udvaron, a lépcsőn ülve. Dühösen. Nagyon dühösen. Mikor ez itt van én mindig elmegyek valahova, vagy elmegyek sétálni Jellel és  Carerel , vagy átmegyek hozzájuk, de mikor ez itt van én nem vagyok képes itthon maradni. Egyszerűen képtelen vagyok egy légtérben lenni vele.Nem tudom elhinni hogy vele van. Azzal akinek az apja kimondta anyánk végleges halálának ítéletét. És ezt ő is tudja. Már 20 éve.Azelőtt ő volt a legjobb barátnőm. De megtörtént. Soha nem fogok neki megbocsátani.
Miután kifutottam Ry utánam jött. Leült mellém a lépcsőre és kérdezte mosollyal az arcán:
-Mit szerettél volna mondani?
-Ez mit keres itt? - figyelembe se véve a kérdését ordítok rá-
-Sajnálom. Én sem tudtam hogy jön. Egyszer csak itt termett, azt montda azért mert nagyon hiányoztam neki. De amúgy is .... Mért utálod ennyire?- mondja már egy kissé dühösebben.
-Nem igaz hogy nem emlékszel.- Mondom flegmán egy kis szomorúsággal a hangomban.
-Nem nem igazán. Mire kéne emlékezzek?
-20 éve.
-Mi 20 éve? Mi ? Mora az istenit- ordítja utánam- és ekkor suhanok fel a szobámba heves becsapódással aminek következményéül levertem az újonan vett lámpámat.- Na, ez kellet még, gratulálok Mortican Massacre, megint jól megcsináltad.-suttogom magamnak, kissé idegesen mert nagyon szerettem.
Gyorsan össze takarítom kézzel a csipkézett oldalú fekete fehér gyönyörű üveglámpám utolsó darabjait, amilyet biztos nem találok többet a boltban. Gyorsan felvettem az új vérvörös lábszárközépig érő bakancsomat, és már lent is voltam az utcán és sétáltam a sötét, gyenge lámpafénnyel megvilágított Los Angeles-i utcán.

Amúgy jut eszembe el is felejtettem bemutatkozni, idáig csak azt gondolhatjátok hogy egy idegbajos béna 20 évesnél idősebb lány vagyok. Pedig ez nem így van. 18 éves vagyok lassan már 25 éve. És hogy miért?-Mert vámpír vagyok- egy kibaszott vérszívó. A nevem Mortican Massacre. Ryan a testvérem.-Gondolom felmerült hogy hogyan(?) hisz a vámpírokat átalakítani szokás.- Ez baromság. Egy vámpír ugyanúgy szülhet vámpírbabát mint bármelyik normális ember. Csak mi 18 éves korunkig növünk.Anyánkat árulásért végleges halálra ítélték(egyébként jogtalanul), apánkat már 10 éve nem láttuk, volt valami fontosabb dolga uralkodásában mint mi-mint mindig-Egyébként a legjobb barátnőim Caroline Vanity és Jelina Tenessy. Caroline-nal együtt nőttem fel csak azzal a különbséggel hogy ő nem vámpír.De pont ezt szeretem benne.Vele lenni minden percben egy kihívás, és hát Jel ő vele a gimibe ismerkedtünk meg, vérfarkas, gondolhatjátok hogy telt egy időbe mire megszoktam a szagát. De már nem is tudnám elképzelni nélkülük az életem. Szóval ez vagyok én. Mortican Massacre, a californiai vámpírkirály lánya.


Ryan P.o.V(point of View)
Éppen Dessyvel beszélgetek mikor hallom, hogy drágalátos húgom kivételesen nem szélsebességgel hanem emberi tempóval közelíti meg a szobámat. Hallani ahogy szinte betörik a padló ahogy rádobbant a lábával. Hallom hogy ordítja a nevem és már várom hogy mikor csapódik be. Elkezdett mondani valamit de nem fejezte be mert abban a pillanatban ki is rohant a házból.
Sajnálom. - mondom Dessynek egy puszit nyomva a puha arcára és már ott is ülök húgom mellett.
Tudni akartam hogy mit akart mondani . De nem mondta. Ehelyett elkezd itt veszekedni velem hogy mit keres itt Desteny. És tudom hogy miért utálja. Pontosan emlékszem hogy mi történt anyuval 20 évvel ezelőtt. De mindenkinek adni kell egy második esélyt, és amúgy is az apja tette amihez neki nincs köze. És én szeretem. Miután Mora felszaladt a szobájába nem mentem utána mert úgy se engedett volna be. Visszamentem a szobámba és láttam hogy Dessy sír. Összevérezte a könnyével a padlómat. Odaszaladtam hozzá és átöleltem. Szipogva és halkan mondta :
-Annyira utálom ezt, annyira hiányzik, annyira szeretném hogy újra barátok legyünk, vagy ha barátok nem is akkor legalább ne akarjon minden pillanatban karót döfni szívembe. Kérlek beszélj vele.- ekkor már összevérezte az ingemet is.
-Már próbáltam. Vele nem lehet. H ő valamit úgy gondol ahogy, azt nem lehet megváltoztatni.
-Kár...-szipogott Dessy már kevésbé hevesen.
És tovább öleltem míg abba nem hagyta a sírást. Ekkor jut eszembe hogy hova lett Mora? Nem mondta hogy elmegy és meg egy üveg vérért sem jött le. ha ideges mindig kifosztja a hűtőt. Biztos elment. Nagylány már, majd visszajön.....



Mora P.o.V

Mikor odaértem imádott lámpaboltomhoz csalódással vettem észre hogy zárva van-De mit is gondoltam?!-Majd pont egy béna vámpírlányért tartanak nyitva este 11 órakor szombaton,mert eltörte szerencsétlen a lámpáját. Ennek tudatában egyszerűen csak leültem a sötét bolt elé a nyirkos utcára. Csak pár furcsa csöves bolyongott életcél nélkül. Kicsit elmerengtem a gondolataimban, körübelül egy fél órát ülhettem ott a bolt előtt-Már épp készültem menni mikor megéreztem egy mennyei illatot a bűzölgő utcán. Egy fekete hajú kb. 2 méter magas férfit akinek feketeségének és észbontó fehér bőrének harmóniáját csak egyetlen dolog borította fel. Az sötétben világító jég kék szemei. Rögtön megbabonázott. Tudni akartam ki ő, tudni akartam mindent róla. Nem mozdultam-reményében-hátha észrevesz. És így is lett. Mikor 2 méterre volt tőlem és meglátott, elkezdett felém futni és mikor odaért megfogta a karom és felsegített. Mikor felálltam és felé fordultam és belenéztem a szemébe olyan szinten elvarázsolt hogy csak akkor vettem észre hogy beszél hozzám mikor egy kicsit megrázott és kicsit hangosabban kérdezte hogy :

-Hé! Mi baj van? Mi történt?- kérdezi csodálatosan mély hangon az idegen.
-Mi?Mi?Mi? Oh semmi, semmi. Csak egy lámpát akartam venni mert az előzőt levertem. De mivel zárva van ez így meghiúsult. Miért kérdezed?- Mondtam egy kicsit zavarba egész végig a kék szemeit bámulva.
-Hát, csak furcsának találtam hogy egy ilyen fiatal lány ilyen későn egyedül ücsörög egy lámpabolt előtt. Sajnálom.-Mondja kicsit meglepődötten a viselkedésen láttán.
-Gyönyörűek a szemeid- Mondom neki szinte már nyáladzva a fogaimat épphogy visszatartva.- Aztán visszatérek a valóságba és bocsánatot kérek amiért ilyen illetlen voltam vele.
- Semmibaj, köszönöm hogy így gondolod.-Mondja kedves hangon.-Megkérdezhetem hogy mi a neved?-rakja hozzá gyorsan.
-Mortican Massacre vagyok. És te?-mondom boldogan leplezve hogy majd kiugrik örömébe a már rég nem dobogó szívem.
-Andy. Andy Biersack. Örvendek.-Nyújtja a kezét.
-Nekem a szerencse. - Mosolygok rá elkapva az óriási kezét-aminek következtében egy kicsit összeszorítom a fogaimat mert elkezdek füstölni az óriási ezüstgyűrűitől de még ezt is elfelejtem mikor újra belenézek a szemébe.
- Hol laksz? Ne kísérjelek haza?- kérdezi Andy.
-Pár utcával arrébb, ha van időd. - Mosolygok rá majd ki ugorva a bőrömből.

Majd elindulok a csodálatos Andy Biersackkel a házunk felé... csodálatosabban nem is végződhetett volna ez a nap. Köszönöm hogy levertem azt a lámpát!

Andy P.o.V.

-Sziasztok srácok jó éjszakát!- Köszönök el a próba után a srácoktól.- És Jinxx hívd fel Sammit. Biztosan megbocsát.
Elindulok hazafelé. Sétálva-kivételes dolog de úgy éreztem hogy ma így lesz a legjobb. Még bementem egy éjelnappaliba és vettem csokis péksütit mert kicseszett éhes vagyok. Sétálás közbe megettem. Már megyek egy jó ideje-sose hittem volna hogy ilyen messze lakok sétálva- mikor meglátok egy lányt a földön ülve, aki épp a bezárt régi lámpabolt ajtaját figyeli. Oda futottam hozzá és felsegítettem. Mikor felém fordult láttam hogy a szemei smaragdzölden világítanak. Még sosem láttam ilyen szemeket. Olyan furcsa és egyben gyönyörű volt hogy gondoltam hogy kontaktlencse és nem firtattam tovább a dolgot. Vagy 5ször megkérdeztem hogy mi történt vele de ő csak bámult és bámult engem, mikor egy kicsit megráztam észhez tért és mondta hogy semmi baja. Megnyugodtam, eközben belül mosolyogtam. mert láttam hogy zavarba jött. Megdícsérte  a szemeimet-mindenki a szememtől van elájulva- de őt valahogy máshogy bűvölte el, nem úgy mint a többieket. Valami furcsa báj volt benne. a neve Mortican Massacre. Sátáni egy név egy ilyen bájos lánynak. Hazakísértem, az úton sokat beszélgettünk. Nem mondtam el neki hogy a Black Veil Brides énekese vagyok. Ha egyszer esetleg szeretni fog , azért szeressen aki én magam vagyok.

Mikor odaértünk hozzájuk megkérdeztem hogy felhívhatom-e majd valamikor. Láttam hogy megcsillan a szeme és boldogabban nem is válaszolhatta volna hogy "persze". Vártam hogy behívjon vagy valami, de nem tette. Nem tudom miért, lehet mégsem vagyok az esete. És ekkor valami villámgyorsan ott termett mellette a testvére. Átölelte és kérdezgette hogy hol volt meg nem esett-e semmi baja. Mikor kiszabadult bátyja szorításából, bemutatott neki.
Ryan, ő itt Andy Biersack Andy ő itt Ryan , a bátyám.- Mondja Mora boldogan.
Örvendek-nyújtom a kezem Ryan felé aki hirtelen mély,vádló és számon kérő pillantásokat vet rám miközben megfoglya a kezem és kezet rázunk.
-A kurva életbe.-Ordít fel hirtelen és veszi el a kezét.
-Mi történt?- kérdeztem kétségbe esetten.
-Áh semmi. Fém allergiás vagyok. Az ott ezüst a kezeden?-kérdezi.
-Igen. Imádom az ilyen gyűrűket.- válaszolom neki.
- Na,akkor ebből nem csinálsz rendszert ha idejössz hozzánk.- Mondja nevetve és behív-Gyere be.
Ekkor Mora súg neki valamit és Ryan azon nyomban elviharzik.
-Mi volt ez?- Kérdezem meglepődötten.
-Ah,semmi.Dolga akadt.- Mondja éppen hülyének nézve.
-Akkor én megyek is ha nem baj.- Mondom még mindig az invitálást várva.
- Aludj jól- Mondja Mora egy mosolyt villantva rám mikor olyan történik, amin még én is meglepődök...